microSD adatmentés – monolith kártya

Fejlesztés történt !

A MicroSd kártyák adatmentése úgy történik, hogy a kártya hátoldalára felvitt festékréteget eltávolítjuk, majd a képen is jól látható csatlakozási pontokra forrasztunk „hajszálvékony” rézhuzal(oka)-t, és a rézhuzalok segítségével illesztjük az olvasóegységhez. Az igazi fejlesztés abban rejlik, hogy most már nem szükséges forrasztanunk, ami -az igazat megvallva sok esetben nem egyszerű – szóval készítettünk különböző foglalatokat, amikkel most már gyorsabbá és pontosabbá tettük a munkánkat.

2x15 soros microSD típus

2×15 soros microSD típus

60 TB Seagate SSD

A múlt héten, a Samsung bejelentette, hogy létrehozta a világ legnagyobb SSD, egy 15.36TB meghajtó ára $ 10,000.

seagate

Ezen a héten, a Seagate megnégyszerezte ezt, létrehozott egy 60TB SAS SSD-t egy 3,5 colos kivitelben. A Seagate szerint, valamikor 2017-ben lesz elérhető és megvásárolható.

A 60TB-nyi adatterületen tárolhat 400 millió fényképet vagy 12.000 filmeket.

A Seagate ezzel párhuzamban tervezi a bővítést, 100TB-ra, ugyanezen kivitelben.

Zsaroló vírusok

Az utóbbi időkben többek kerestek minket azzal a problémával, hogy egy „zsaroló” vírus megtámadta a számítógépüket és bizonyos dolgokat átkódolt majd átnevezett, rosszabb esetben mindent, és nem tudják megnyitni a fontos fájlokat.

Egyre gyakoribb ez a jelenség, ezért úgy gondoltam, MEGELŐZÉS céljából írok néhány sort, hogy esetleg hogyan tudjuk kivédeni ezt a problémát. Arra kérek mindenkit, aki ezt a néhány sort elolvassa, hogy ossza meg minél több emberrel, mindannyiunk érdekében, mert bárkit érinthet ez a téma, és sajnos még nincs megfelelő megoldás erre a problémára!

Az ismerősömmel történt:

Egyik nap a gyermekükről készült képeket szerették volna rendezgetni, előhívatni, stb. de azzal szembesült, hogyha bármelyik képre kattint akkor a fénykép tartalom helyett egy ablak jelent meg, hogy fizessen be X helyre 3 Bitcoint (ez forintban akkor kb. 120.000 Ft volt). Úgy döntött befizeti, és várta a visszafejtéshez szükséges dolgokat, amit meg is kapott, aztán elkezdte a fényképek helyre állítását vagy dekódolását a kapott alkalmazással. Arra lett figyelmes, miközben a másolás történt, hogy amit már kifejtett, azok újra visszakódolódtak! Pánik! A gépet lekapcsolta… – a vírustámadás újraindult.

Végül egy ki és bekapcsolás után, már biztonságban ki tudta menteni a dolgait.

Most jön a FONTOS és a LÉNYEG !

Próbált visszaemlékezni, hogy vajon, hol, hogyan és mikor történhetett a „fertőzés”.

Emlékei szerint egy munkatársa küldött neki egy csatolmányt, amit ő jóhiszeműen megnyitott, és talán akkor következett be a baj.

DE!

Nem ennyire egyszerű a helyzet, mert először is amikor megkapta a vírust vagy bement a számítógépére akkor még csak összegyűjtött vagy kiválasztott egy-két email címet és az ő nevükben küldte az ártalmatlannak tűnő már totálisan szennyezett/fertőzött levelet.

Ezért elkezdtem agyalni, hogy viszonylag kockázatmentesen hogyan lehet kikerülni ezeket az esetleg kártékony leveleket.

Ma már mindenkinek van (legalább egy) mobiltelefonja, ami feltételezhetően okos telefon, azok pedig tudnak emailt küldeni/fogadni, de nekünk itt a fogadás a lényeg. Tehát mindenképpen érdemes lenne beállítani a telefonon azt, vagy azokat az email fióko(-ka)-t, amiket használunk levelezésre. Esetleg letölteni a szolgáltató APP-ját, ha van (Gmail, Citromail, Freemail, stb.) és minden bejövő levelet ELŐSZÖR telefonon próbálni megtekinteni vagy megnyitni a csatolmányt, amit éppen kaptunk ismerőstől, rokontól, stb. Ha a telefonon nem nyílik a csatolmányként fogadott (pl.: Excel, Word, Pdf, JPEG és egyéb dolgok) akkor azzal valami gubanc lehet. Tehát ilyenkor meglehet kérdezni a küldőtől, hogy tényleg valós dolgot küldött e, vagy már kezdhetünk gyanakodni egy esetleges vírustámadásra. Ha pedig megnyílik a csatolmány és minden rendben vele, akkor nyugodtan lehet a számítógépen is nyitogatni az adott dolgokat.

Az a helyzet, hogy ezek a vírusok nagy valószínűséggel csak Windows-os gépeken működnek, így ha mobiltelefonon nyitunk meg ezt-azt, akkor valószínűleg a vírus nem tud majd működésbe lépni, mert a telefonok operációs rendszere (iOS, Android, BlackBerry, Symbian) nem tudja kezelni a windowsos applikációkat.

Windows mobil: nem tesztelt !!!

Ebből a szempontból talán legbiztonságosabb talán az iOS rendszer.

Ha valakinek kérdése vagy tapasztalata lenne, ne habozzon, hívjon, írjon vagy ossza meg az észrevételeit!

Köszönöm a figyelmet: Bahrt Zsolt

Adatmentés innováció

Örömmel tudatjuk meglévő és leendő Ügyfeleinkkel, hogy a gépparkunk fejlődött és bővült.

Így egyszerre több és még hatékonyabb munkavégzésre vagyunk képesek.

  • Nagy teljesítményű számítógépek
  • Professzionális adatmentő hardver-szoftver komplexumok
  • Professzionális Flash adatmentő eszközök
  • Professzionális merevlemez adatmentő hardver-szoftver komplexumok
  • Nagyobb tárolókapacitás a megmentett adatok biztonsági tárolására

Köszönjük, hogy bennünket tisztel meg bizalmával!

SSD adatmentés újdonság

Az új fejlesztésünk eredménye képen több SSD típusnál már nem szükséges forrasztással eltávolítani a Flash memória chipeket, hanem az SSD vezérlőjét úgymond szoftveresen manipuláljuk és így, ezzel a módszerrel hozzáférhető válnak a felhasználói adatok. Ez az új módszer lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az SSD-k adatmentését, mint korábban.

Adatmentés karcos és csapágyhibás 1Tb-os Western Digital merevlemezről

Az elmúlt napokban egy igencsak rossz állapotú merevlemezzel volt dolgunk. A tiszta-térben való megbontás után látható volt egy pontszerű beütés ahonnan egy kisebb méretű karcolódás indul, valamint a jelölés nélkül is jól látható kb. 2mm-es gyűrű szerű bemaródás.

karc és gyűrűsödés

karc és gyűrűsödés

A látvány elborzasztott bennünket, viszont a merevlemez tulajdonosa ragaszkodott hozzá, hogy a körülményekhez képest is tegyünk egy próbát az adatmentésre. Tehát először is szükség volt a lemezek átszerelésére, ami önmagában nem egy egyszerű feladat, ugyanis három lemezből tevődik össze ez a meghajtó. A probléma a következő: a motor tengelyére vannak szerelve a mágneslemezek, amiket egy-egy gyűrű választ vagy tart távol egymástól. Ha kilazítjuk a rögzítő csavarokat, ami a mágneslemezeket és a távtartó gyűrűket rögzíti, akkor a lemezek könnyen eltudnak forogni egymáshoz képest, és ez nagy problémához vezethet. Tehát ügyelni kell arra, hogy a lemezek egymáshoz képest való pozíciójuk fixen megmaradjon. Ennél a szerelési fázisnál egy-két speciális saját gyártmányú szerszámra volt szükség. A lemezek átszerelése után a többi alkatrész is helyére került, és az első indítás után meglepő módon viselkedett. Normális üzemben beindult de a karcos oldalhoz tartozó fejet szükség volt kikapcsolni. A maradék öt fejjel elkészült  a fizikai másolat és szerencsékre a sérült oldal csak néhány MP3 fájlt/zenét érintett, ami nem volt fontos a tulajdonosnak. Végeredményben, ami fontos volt neki, az minden visszaállítható volt, szóval sikeresnek mondható adatmentést készítettünk a karcos és csapágyhibás merevlemezről. 🙂

Félredőlt 2TB WD merevlemez

Sikeres adatmentést készítettünk az alábbi képen szereplő 2TB-os merevlemezről is.

2TB Western Digital

2TB Western Digital


Az eset érdekessége, hogy ez a diszk egy oldalára állított külső tokban volt és félredőlt. A tulajdonosa próbálta többször beindítani egy bizonyos szintig sikerült is a működtetés: ” A számítógépre még bejelentkezett, de már a lemezkezelőben nem láttam” -közölte velünk.

Elhozta hozzánk, tiszta-térben megnyitva fizikai sérüléseket nem tapasztaltunk viszont az azt követő komplex tesztek eredménye fejhibát igazolt. A meglévő működőképes fejekkel, a hozzájuk tartozó területről elkészítettük a fizikai másolat egy részét, majd fejcsere után a hibás fejhez tartozó területet is lemásoltuk és hozzá illesztettük a korábban lemásolt anyaghoz.

Így az adatmentés eredményessége 97-99% volt.

Harminc év után lassan búcsúzhatunk a PC-től

Napra pontosan harminc évvel ezelőtt került a boltokba az akkor még szinte megfizethetetlen IBM PC, amelyet az akkor még COCOM-listán lévő magyarok rekordidő alatt lekoppintottak. Áttekintettük három évtized számítástechnikájának legfontosabb történéseit az XT-től az iPadig.

A hagyományos értelemben vett, azaz alapgépből, monitorból és billentyűzetből, egérből álló konfigurációk a bakelitlemezek és az írógépek után hamarosan eltűnnek életünkből. A napra pontosan harminc évvel ezelőtt, 1981. augusztus 12-én piacra dobott első IBM PC fejlesztésében is közreműködő mérnök, Mark Dean a blogjában kifejtette, hogy a személyi számítógép már rég nem az innováció motorja, ő maga is táblagépet használ a mindennapokban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….